Hangképzési zavarról a hangajkakat vagy a hangképzést érintő elváltozásnál beszélhetünk. Tünetei igen változatosak lehetnek, abból adódóan, hogy maguk a hangképzési zavarok is különféle okokból kifolyólag alakulhatnak ki. Leggyakrabban előforduló tünetei közé tartozik a rekedtes, levegős, fátyolos hang, hangtartási idő, hangterjedelem, hangerő és a hang terhelhetőségének csökkenése, a hangmagasság megváltozása, az időbeli folyamatosság megváltozása, gyakori krákogás, gombócérzés a torokban, a rossz légzéstechnika, illetve a görcsös nyakizomzat. Terápiája magában foglalja a hangképzési technikák fejlesztését és az artikuláció javítását. Amennyiben hangjában eltérést tapasztal, a tünetek megjelenését követően javasolt minél hamarabb megkezdeni a terápiát annak hatékonysága érdekében.

Nehézségek az étel vagy folyadék nyelésének folyamatában, mely során előfordulhat a nyelést követő köhögési inger (félrenyelés), azonban súlyosabb esetekben a félrenyelés folyamata végbe mehet köhögési inger nélkül is, így a nyelésproblémával küzdőknek fontos a miharabbi terápia megkezdése az esetlegesen kialakuló tüdőgyulladás megelőzése érdekében. Összességében beszélhetünk restitúciós-kauzális terápiáról, mely a károsodott funkciók direkt és indirekt javítását, helyreállítását szolgálja, továbbá a terápia lehet kompenzatórikus és alkalmazhatunk különféle adaptációs eljárásokat. Kiemelendő, hogy a nyelészavar célzott kezelése a kiváltó ok függvényében történik.

Nyelési zavar, melyben a nyelv előrenyomódik, vagy a fogak között látszódik, megváltozik a tónus és a működés. Jellemző tünetei közé sorolható a nyitott szájjal lélegzés, ennek következtében kialakuló cserepes ajkak, a nyelv kilógása a szájból elöl vagy oldalt, rossz a harapás és a túlzott nyálképződés. Megfigyelhető, hogy ilyenkor a fej nyugalmi helyzetben is előre dől, csámcsog, továbbá, az is árulkodó jel lehet ha túl keveset rág és habzsol, vagy épp hogy túl sokat nyammog a falaton. A beszédben is megnyilvánulhatnak a tünetek, úgy mint a pöszeség, illetve az alveoláris hangok helytelen képzése (t, d, n, l, r, cs, dz, s, z). A fogsor mellett az állkapocs és az arccsont is deformálódhat, mivel az izomzat nem megfelelő terhelést kap. Tehát a helytelen nyelési mechanizmus kihathat a testtartásra, az érzékelésre és egyensúlyi állapotra is, továbbá akár koordinációs problémák is kialakulhatnak. Mindezek mellett a nyelv fogazatra gyakorolt nyomása következtében a fogszabályozás eredménytelenségéhez vezethet. Amennyiben a rossz szokás terapeuta segítségével nem kerül leépítésre a nyelv várhatóan újra deformálni fogja a fogazatot.

A nazalitás mértékének kóros elváltozása, amely többek között okozhat hiponazalitást, melyet az orrban vagy az orrgaratban levő akadály, szűkület idéz elő, pl. polip, orrsövényferdülés, nátha, orrkagylótúltengés, melléküregi-folyamatok (nyálkahártya duzzanat, gyulladások), daganat, choanalis atresia (a hátsó orrnyílás elzáródása), nagy orrmandula. Ebben az esetben a rezonancia megváltozik, olyan lesz, mintha bedugult orral próbálnánk beszélni. Továbbá megkülönböztetjük a hipernazalitást, melynek fő okozója a szájpadelégtelenség mely során a szájpad, valamint az oldalsó és hátsó garatfal izomzata nem képes létrehozni a száj és az orrgarat közötti optimális zárat, amelyre a nyelés, a szopás, a beszéd, a fúvás, a dobüregi szellőztetés és a légzés funkciójának zavartalan lefolyása érdekében van szükség. Ebben az esetben az orron keresztül szökik el beszéd közben a levegő, ezáltal a hangerő és a hangtartási idő csökken, a rezonancia megváltozik. Amennyiben az orrhangzós beszéd hátterében szervi ok nem mutatható ki, a további kezelési lehetőség a hangterápia. A megfelelő beszédtechnika elsajátításával az orrhangzósság mérsékelhető/megszüntethető.

A hétköznapi nyelven ismert pöszeségnek nevezzük ha a beszéd tisztasága, a kiejtés eltér az adott nyelv kiejtésének normáitól. Tehát egyes hangzók nem megfelelő helyen és módon történő képzését értjük alatta. Gyermekkorban gyakran, de akár felnőttek körében is előfordulhat egyes hangzók felcserélése (pl. s-sz hangcsere esetén: sátor helyett szátor), vagy egyes hangok (pl. sz-z-c) képzése nem megfelelő helyen és módon történik (kicsúszik a nyelv, ezzel interdentális hangképzést okozva), továbbá előfordul még bizonyos hangok helyettesítése és kihagyása is (pl. répa helyett épa). Az artikulációs terápia célja, hogy az egyén képessé váljon a hangok szabályos kiejtésére. Ezen felül a végső cél, hogy a spontán beszédbe is beépüljenek a helyesen képzett hangok és már a hétköznapi élet során, odafigyelés nélkül is tudja ejteni az adott hangot.

Beszédizmok gyengesége/koordinációs problémái, amelyek artikulációt érintő nehézségeket okoznak. Neurológiai károsodások talaján létrejövő beszédzavar, ami befolyásolja a tervezést, programozást, kontrollt vagy a beszéd végrehajtó funkcióit. A dysarthria olyan beszédzavar, ami különböző, beszédhez szükséges egységek abnormális működésében nyilvánul meg (Pl. hangerő, beszédtempó, a beszéd érthetősége, stabilitása, tónusa, vagy a légzéshez, hangadáshoz, rezonanciához, artikulációhoz, prozódiához szükséges mozdulatok pontossága.) A beszédapraxia olyan neurogén beszédzavar, amely megnyilvánul az akaratlagos mozgásokhoz szükséges tervezés vagy a szenzomotoros parancsok programozásának sérült kapacitásában, aminek eredményeképpen fonetikailag és prozódiailag nem hozható létre a normál beszéd. A motoros beszédzavarok terápiás megsegítésének célja alapvetően minden esetben a funkcionális beszéd rehabilitációja.

A nyelvi képességek károsodása agysérülés, stroke vagy más neurológiai problémák következtében. Az aphasia egy szerzett nyelvi károsodás, amely fokális agyi laesióból ered, akár egyéb kognitív, motoros vagy szenzoros károsodások hiányában is. A károsodás minden nyelvi komponensben (fonológia, morfológia, szintaxis, szemantika, pragmatika), minden modalitásban (beszéd, olvasás, írás, aláírás), valamint a kimenetben (kifejezés) és a bemenetben (megértés) jelen lehet. Így tehát terápiáját is komplexitás jellemzi, amely az érintett területek, tehát a beszédmegértés, szövegértés, megértése (receptív), a beszélt, írott és jelnyelven történő kifejezés (expresszív), dominánsan a megértésben, vagy a kifejezésben jelentkező probléma (expresszív–receptív megkülönböztetés), továbbá a valamennyi érintett nyelvi terület rehabilitációja a cél. Az afázia terápiája számos megközelítést tartalmazhat, amelyek az egyén egyedi szükségleteire és a nyelvi zavar jellegére összpontosítanak.

A vizsgálat egy spontán kommunikációs szituációval kezdődik, mely során a páciens részletesen beszámol a tapasztalt tüneteiről (mióta áll fent, mit és mikor tapasztal, tudja-e kötni valamihez, stb.). A specifikus vizsgálat kórképenként eltér, alapvetően fájdalommentesek. A diagnosztikai folyamat részletes és átfogó megközelítést igényel, így annak érdekében, hogy pontos képet kapjak a páciens problémáiról és a legmegfelelőbb terápiás módszereket alkalmazhassam ez a folyamat a kezdő lépés.

A foglalkozások során az egyénre szabott terápia felépített lépéseit gyakoroljuk, melyet napi rendszerességű otthoni gyakorlás követ.